“Aminek nincs ára, annak nincs értéke”

A jégtáblák, mint sebész kezében a szike. Percnyi pillanat alatt kettészelnék az embert. Sirályok vijjognak, lomha köröket írnak. Zajlik a Duna. Az élet is zajlik. Az emberek a fal tövéhez lapulva járnak. Fáznak. A pesti ember kíváncsi természetu. Didereg, de megáll.
– Ember a Dunában!
– Hol, hol?
– Ott! Ott kapaszkodik a jégtáblába!
– Szólni kellene valakinek. Valakinek szólni kéne! A rendőrségnek, a tűzoltóknak, a mentőknek…
– Meddig bírja? Vajon meddig bírhatja?
A pesti ember nem olyan, mint az angol. Szemérmes és racionális. Nem fogad. Pillanatok alatt kiszámolja: négy öt perc alatt kihűl a test. Addig nem érkezik ide se mentő, se tűzoltó, méginkább nem rendőr.

Dr. Erent Gábor a kettes villamoson utazott. Csendesen, tunodve, a zajló Dunát nézve. Nyáron erre szokott kajakozni. A parttól húsz méterre felgyorsul a sodrás… Dr. Erent Gábor egy angol úrhoz hasonlatos. A tömeg láttán leszáll. Elegáns, testre szabott öltönyben jár. Messzirol látszik: drága, finom anyag, “tiszta élo gyapjú.” Hűvös, kimért, és céltudatos. Leveti a nagykabátját, S finoman kétrét hajtja. Bélésével kifelé. Rá a zakót, a mellényt, a nyakkendot, a pantallót, mellé a cipot. Mintha próbára készülne valamelyik Váci utcai szalonban. Aztán a vízbe veti magát. “Szinte összezsugorodtam. Nem, nem vagyok ijedős, sem ostoba. Bíztam magamban… Asszony volt.

Kék és szinte élettelen. Egyetlen görcsbe meredt a teste. Negyven-ötven éves lehetett. Hihetetlen, de kalap volt a fején és nyöszörgött, mint a lőtt vad. Megfogtam. A hátán a gallérjánál. Lerántottam a jégtábláról és úszni kezdtem a part felé.” Dr. Erent Gábor negyvennégy éves. Nőtlen. Lakása, kocsija van. Nem hős, de kimondottan jó parti. A szentendrei Ferences Gimnáziumban érettségizett. A Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karán kapta első diplomáját. Később elvégezte a Gödöllői Agrártudományi Egyetemet. Politikai tudományokat hallgatott a bölcsészkaron. A GATE Pénzügyi-Számviteli Szakán, pénzügyi- számviteli szakmérnökként “Mérlegképes Oklevelet” szerzett. Doktori disszertációjában a közgazdaság, a pénzügy és szervezés összefüggéseit elemezte. 

“Féltem, hogy meghal. Időnként alámerült. Húzott lefelé, akár a tele zsák. A parttól hat-nyolc méterre már sokkos állapotban volt. Én is közel jártam hozzá. Hittem, de nem tudtam: kiérek-e vagy sem… Alig bírtam szárazra vonszolni. Sokan segítettek… Jöttek, csodálták, körbejárták a síró asszonyt. . .” Dr. Erent Gáborra nem figyeltek. Felvette a nyakkendőt, a mellényt, a zakót, begombolta a kabátot, a nyaka köré tekerte a sálat és felült a villamosra. Később, amikor megérkeztek a rendőrök, a tanúk azt mondták: 
– Igen, igen! Volt itt egy fiatalember. Ő tette. Egy izmos, elegáns úriember. De hol van, hol is lehet, nem tudjuk már… 

Dr. Erent Gábor menedzser, a görög istennőt, Hérát őrző százszemű hősről, Argoszról elnevezett Biztosító Rt. ügyvezető igazgatója. – Négy évvel ezelőtt – mondja – kiutaztam Brüsszelbe. Felvettem a kapcsolatot a Belga Parasztszövetség biztosítójával, az ABB-vel. Egy igazi, a mezőgazdasági termelőket védő biztosítási hálózat meghonosításáról álmodoztam. Most már a banki típusú életbiztosítások kivételével mindenünk, így például lakás-, casco-, vállalkozói vagyon-, felelősség-, csoportos személyi- és még vadászbiztosításunk is van. Mindemellett non-profit biztosító egyesületeket hoztunk létre, ahol a termelők saját magukat biztosítják. Mi “csak” szervezünk: Magyarországon bevezettük a vállalkozói alapon muködo helyi képviseloi rendszert is. Ez azt jelenti, hogy mindenütt van emberünk, akiknek kötelességük napi kapcsolatot tartani a biztosítottakkal, és helyben elintézni az ügyeiket. Az Argosz napjainkra a vidék biztosítója lett. De még messze az álom vége… Vajon miért úszik a jégtáblák közé, amikor tudja,, hogy egy és megismételhetetlen az élet? És miért kímélte oly nagyon az öltönyt, amikor biztos, hogy több van belőle – tunodhetett a rendőr, és tűnődök én is. Dr. Erent Gábor ül az íróasztalnál. Pazar, márvánnyal “csempézett” épület pazar irodájában. Háttal a nagy folyamnak és visszakérdez:
– Miért akarja eldobni az életét egy ötvenéves anya? És ha má- egyszer el akarja dobni, miért ragaszkodik oly görcsösen a retiküljéhez? Miért nem hagyta a francba? Vajon él-e még az az asszony? – meditálok még mindig a régi történeten.
– Vajon haragszik-e még Dr. Erent Gáborra? Haragszik-e rá, mert kéretlenül beavatkozott az életébe? És ha él, eszébe ötlik-e, hogy mégis számít az élet, “talán érdemes!”, és mégsem annyira elhagyatott, mint hitte, mert lám, egy idegen habozás nélkül kockára tette érte azt, amitől ő szabadulni kívánt? 

Dr. Erent Gábor erre azt mondja: – Számtalanszor bánatos az ember. A munkahelyen, utcán, otthon és máshol. Főleg, ha nem tetsző dolgok ellen ágál. És ez, nem ritkán, még a zajlásnál is veszélyesebb. De nem ok a végső befejezésre… – Ha akarta is a halált – vélem – kapott még egy lehetőséget. Arra, mindenképp, hogy átgondolja az életét… – Az öngyilkosság – mondja – nem más, mint végső, kétségbeesett segélykiáltás a környezet és a társadalom felé. És egyre több az ilyen sikoly, és egy-e messzebb halló… Lehetőséget kellene adni. Annak az asszonynak és másoknak is. Az embereknek mindig kell, kellene adni egy utolsó utáni lehetőséget. Lehetőséget a tisztes életre… Azóta már számos alkalommal csínybe ment. Védett nőket s gyengébb férfiakat az erosebbel szemben. Mintha vonzaná mások baja, gondja. – Felelősek vagyunk mindazokért, akik ránk vannak bízva. De azokért is, akik nincsenek. A piac világa vad és kérlelhetetlen. Tétovák benne az emberek, és védtelenek. Él bennük a régi reflex: gondoskodnak helyettük. Kerülik a kockázatot, a küzdést, nem érzik a gyönyörét. Úgy akarnak sikeressé válni, hogy közben kitérnek a nehézségek elől. Így aztán a siker is kitér előlük.

“Civilben” kajakozik és vadászik. A nokrol aforizmákat ír. Eféléket: “Aminek nincs ára, annak nincs értéke. Ne hidd, hogy te elobb gondolsz arra, amire ok! Ha szellemeset mondasz és mosolyogva néznek rád, lehet, hogy a macskájukra gondolnak. Általában nem másért teszik, ami nekik is jó. Legjobban teszed, ha elvi alapokon állva fekszel le velük…” Most tavasz van. Szerelmespárok ülnek a lépcsokön, idős apókák, anyókák süttetik magukat a napon, kutyák lődörögnek, kamaszok ugrálnak. Karácsony előtt aligha zajlik újra a Duna…

BARTHA SZABÓ JÓZSEF

KÉPES EURÓPA