Dr. Erent Gáborral egy étteremben találkoztam.

Ami azonnal kiderült róla, hogy evés közben is nagyon jól lehet vele társalogni.


– Szeret enni?
– Enni is és főzni is nagyon szeretek. És nagyon jó recepteket tudok.
– Mondjon egyet!

– A pörkölteket szeretem a legjobban. Barátaim tudják, hogy imádok vadászni, ezért időnként felhívnak, hogy üljek be a kocsiba, vigyem a vadhúst és csináljak be1o1e pörköltet. Ugyanis csak olyan vad húsát eszem meg, amit én ejtek el. És akkor fogom magam, elmegyek a barátom lakásába, benézek a spájzba, körülnézek, mi van ott, és azt használom fel. Egy dologhoz ragaszkodom: apám 

Kínában is dolgozott, és tőle tanultam, hogy a tealevél nagyon érdekes színt és ízt tud adni a pörköltnek is. Fontos még, hogy nagyon jó vörösbor kerüljön bele, meg nagyon jó a körtekompót, de még a birsalma is fantasztikusan meg tudja dobni az ízét. Kell még bele paprika, hagyma és mindenféle fűszerek, amiket az ember a polcon talá1. Legjobban az őz-, a szarvas- és a vaddisznópörköltet szeretem. Friss, finom kenyérrel, amit az ember maga süt hozzá, vagy pedig egyszeru fott krumplival, ami kihozza a kontrasztot.

– Aki ennyire tud főzni, annak biztosan sok barátja van. Vannak köztük igaziak is?

– Egy latin mondás szerint adok, hogy adjál. Ez mindenben így van. Nem véletlen, hogy a profitot mint olyat is a pszichológusok találták föl, nem az üzletemberek. Mert az emberi kapcsolatokban is kőkemény profit van. És mindenkinél saját magán múlik, mennyire értékes emberekkel veszi körül magát. Úgy érzem, nekem sikerült jó néhány értékes barátra szert tennem, akik óriási értéket képviselnek számomra. Úgy gondolok rájuk, mint egy kis kölyök, aki elképzeli, hogry van egy stelázsija, tele fantasztikus befőttekkel, de nem ront rájuk, nem eszi meg oket egyszerre, hanem beosztja az élvezeteket. Az emberi kapcsolatok nagy problémája, hogry nagyon gyorsan változunk, életünkben több szerepet is eljátszunk, és ezek között egyáltalán nem könnyu harmóniát teremteni.

– Ha valakinek, Önnek tényleg több szerepben is helyt kell állnia, hiszen számtalan közéleti pozíciót tölt és töltött már be. Mit gondol, milyen tulajdonságok szükségesek ahhoz, hogy ezekben megfeleljen?


– Például az egyenes stílus. Egy bizonyos IQ-szint fölött szerintem teljesen felesleges hamukálni, az ember valódi szándékai elobb-utóbb ugyis leleplezodnek. Biztos vagyok benne, hogy intelligens emberek között csak a nyílt kommunikáció a járható út, felesleges hazudozni, mellébeszélni, a másikat becserkészni, mert én legalábbis nagyon meg tudok sértodni, ha hülyének néznek. Úgy gondolom, az üzleti életben, a politikában, a köztestületekben is az embernek – ha elvállal egy ilyen funkciót – tudnia kell a szerepét. Tudnia kell, hogy mit várnak el tole és hogy o mit vár el saját magától. Ez azt is jelenti, hogy ismernie kell a közeget, amiben dolgozik. Amit én különösen fontosnak tartok, az az,
hogy elősegítsem a dolgok közös megbeszélését, hogy tegyük érthetové egymás számára a problémákat, s csak ezek után döntsünk. Felelősnek érzem magam azért, hogy szavazás előtt mindenki értse, mirol döntünk, mire megy ki a játék.

– Igen, de hogyan lehet a különböző érdekek, rokonszenvek és ellenszenvek között okosan lavírozni, ezeket harmóniába hozni?


– Ez egy nagyon bonyolult történet, de az embernek mindig van választási lehetősége: csinálja, nem csinálja, belemegy, nem megy bele. Én mindig megnézem, kivel harcolok és kivel vagyok együtt, kikkel lehet együtt dolgozni, kikkel nem.

– Azt mondja, hogy harc. Egy férfi számára mennyire fontos, hogy harcban nyerjen?


– Az egész élet egy állandó harc, egy állandó szelekció. A természetben is és a társadalomban is.

– És ebben a harcban hogyan lehet valaki sikeres?

Ez nagyban függ attól, hogy ki milyen géneket örökölt, de nagyon fontos a környezet is, amiben az ember felnő. Számomra az a legfontosabb, hogy olyan rendezoelvek és szabályok között éljek, amelyek mukodnek és számomra is elfogadhatók. Mindig arra törekedtem, hogy elsajátítsam a természet, a kultúra szabályait. Ehhez rengeteget kell tanulni, tapasztalni. Kis kölyökként állandóan ott ültem a Szabó Ervin Könyvtárban, s nem egyszerűen olvastam, hanem fogtam magam, s egy szerzőtől, például Steinbecktol, mindent elolvastam. Egy éjjel a barátaim elvittek az apostagi zsinagógába, ahol körben mindenhol könyvek voltak. “Na, Gábor mondták -, te szereted a könyveket, mondd meg, hogy itt hány könyv van!” Körülnéztem, és 20-30 különbséggel darabszámra megmondtam, hány könyv van ott. Egészen meg voltak rökönyödve, mert állítólag ezt még a jeruzsálemi forabbi sem tudta megtenni.

– Fiatalsága nagy részét vidéken töltötte – eredeti szakmája erdőmérnök. Más ettől az életszemlélete, mások az értékei, mint egy városi embernek?

– Eredetileg a Rózsadombon nőttem fel, csak akkoriban, a hatvanas években még egészen másként festett: elszórtan állt ott néhány kis liliputi házacska. Napi két-három órát mászkáltam az erdőben, szarvasbogarat, lepkét, növényeket gyűjtöttem. Elég rusztikus környezetben nőttem fel tehát, ami közel volt a vidékhez. Ezért is választottam az erdőmérnöki pályát, ahol aztán hihetetlen nagy tanárokkal, személyiségekkel találkoztam. Tátott szájjal néztem oket, s igyekeztem hozzájuk hasonlítani. Nagyon megszerettem a vidéket, ami lényegét tekintve kicsiben ugyanaz, mint a város. A vidék ugyanis nem csak mezőgazdaság, ott is van pénzügyi terület, ipar, kereskedelem, szolgáltató tevékenység. És a mezőgazdasági szövetkezetek, az ipari-kereskedelmi-szolgáltató tevékenységek kinevelték Magyarországon azt a vállalkozói réteget, melyet például Demján Sándor neve fémjelez. A szövetkezeti embereknek vannak bizonyos sajátos tulajdonságaik. Képesek például arra, hogy nagyon kis tőkével, nagyon kis lehetoségekkel, de közösen összeállva hozzanak létre csodálatos dolgokat.

– Végül is nem erdőmérnök lett, hanem talán valamiféle átmenetet képvisel a menedzser és a politikus között. Ön hogyan fogalmazná meg a státuszát?

– Érdeklődő ember vagyok, aki próbál olyan dolgokat csinálni, melyek ot is szórakoztatják és a környezetét is többé teszik. Való igaz, elvégeztem három-négy egyetemet, a legkülönfélébb területeken: az erdőmérnökség, a közgazdaság, a politológia, a kommunikáció és a szervezéselmélet terén. Ezek a tudás nagyon különbözo szegmensei, de egy probléma végiggondolásánál mindegyikre szükség lehet. S ha belegondolunk: ami nálunk az oktatásból nagyon hiányzik, az a közlekedés a különféle tudományágak között. Mindenki specializálódik, elvész a kultúra integráló ereje. S látok még egy nagy veszélyt: hogy a civilizációt összemossák, összekeverik a kultúrával, pedig a kettö alapvetően más. A civilizáltság messze nem azt jelenti, hogy kulturáltak vagyunk. És ez a két történet egyre jobban távolodik egymástól.

– Ön is úgy gondolja, hogy az afrikai őserdőben egy nomád törzs tagja éppen olyan boldog lehet, mint Manhattanben egy felső középosztálybeli amerikai?

– Pontosan így gondolom. A fogyasztói társadalom egy nagy átverés, ami arról szól, hogy keltsél vágyakat, általában meglehetosen primitív termékek iránt, azokat elégítsd ki meglehetősen primitív fokon, és hogy erre az emberek kaphatók legyenek, viszonylag primitív szinten kell tartani szinte mindenkit. Tizenvalahány éves voltam, amikor rájöttem: a legnagyobb tragédiánk, hogy biológiai és szociális lények is vagyunk, de ezek egymással valahol nagyon ellentétesek. Mint biológiai lényeket, többek között a hormonok irányítanak, s ezek állandóan fokozzák az ingerküszöbünket, tehát idővel az ember mindig újabb és újabb ingerekre vágyik; biológiai oldalról tehát állandóan vadászó, kincskereső, újat akaró lények vagyunk, akiket minden kis elorelépés boldoggá tehet. Ilyen potenciális kis előrelépés lehet biológiailag a kókusztej és a hús között, szociálisan viszont az egymilliárd és a kétmilliárd dollár között. Miközben a lényeg alapvetoen nem más, mint hogy mit produkáltál, mi a produkciód, milyen az értékrended.

– Önnek mi a produkciója?

– Szerintem az, hogy egyfajta modulrendszerben dolgozom, tehát egységeket csinálok a kultúrában, a gazdaságban, és ezeket összeépítem. Például 1990-ben szerveztem egy biztosító-társaságot, amit én találtam ki, én gründoltam össze a tőkéseket, és azért választottam pont őket, mert nagyon szeretem a flamand kultúrát.

– Tehát a flamand festőket kell ahhoz szeretni, hogy az ember létrehozzon egy vegyes vállalatot?

– Van benne valami. És a vegyes vállalat csak egy dolog. Mert ha létrehozol egy profitbiztosítót, akkor létre kell hoznod egy nonprofit biztosítási rendszert is a vidékieknek. És ez már szerintem produkció.

– Mi az a nonprofit mezőgazdasági biztosítási rendszer?

– Az, hogy a kodifikációban megteremtettük a lehetőségét, hogy minimum tíz paraszt, gazdálkodó, vállalkozó összeálljon és a mezőgazdaság területén megcsinálhassák a saját biztosítójukat. Ma már több mint tízmilliárd forintot biztosítanak 30 helyen. S azzal, hogy lehetové tettük, hogy az emberek tanulják meg, mi is az a biztosítás, javítottuk a biztosítási kultúrát is. Mivel nincs adminisztráció, mivel a résztvevők ismerik egymást, s egymást bírálják el, nincs lopás sem, s 30-40-50 százalékkal olcsóbb a biztosításuk, mint egy profitorientált biztosítónál. Más. Imádom a sokszínuséget, s úgy gondolom, a magyar kultúra tisztelete, ápolása járulhat igazán hozzá a világkultúra javításához, gazdagabbá tételéhez. Ezért az Európai Unió és Magyarország kulturális együttmuködésében a gödölloi festoiskolát összehoztam Flandria egyik leggazdagabb városával, Thurnout-val. Mert van érvényes üzenetünk a világnak, s nemcsak a gödölloi festoiskolát gondolom ilyennek, hanem például Róth Miksa művészetét is. Es sokakkal ellentétben azt mondom, hogy a vidéki és az urbánus kultúra nem szembeállítandó, hanem egymás melletti értékek, ahogy a nacionális és az internacionális is egymást erosíto érték tud lenni. Ezt is próbáltam megfogalmazni azokban a nagy számban megjelent jegyzeteimben, tanulmányaimban, cikkeimben, melyek foleg kultúrával és a magyar gazdaság szervezéselméleti kérdéseivel foglalkoztak. S még egy produkció, amit büszkén vállalok. A hetvenes években elindult egy magyar pénzügyi reformkísérlet, melyben valahol a nevemhez is kapcsolódnak az önelszámoló rendszerek, a vállalati belső decentralizáció kérdései. Gyengém a magyar gazdasági vertikumok kiépítése, az ahhoz való hozzájárulás, ami messzemenoen figyelembe veszi az adott közeg kultúráját.

– Egyáltalán nem tipikus, ahogy Önben összekapcsolódik a szikár közgazdaság a kulturális motívumokkal, meghatározottsággal.

– Ahol úgy működtetnek egy szervezetet, egy gazdasági egységet, hogy nem építik be az adott környezet, az adott ország, az adott nép kultúrájába, ott nagyon keményen egymás ellen dolgozhatnak a dolgok, ott nagyon nagy bajok lehetnek 

– Ha jól látom, az ilyen közvetítő, szervező, interdiszciplináris figuráknak, mint Ön is, nagy valószínűséggel az a küldetésük, hogy a rendszert mint egészet próbálják muködőképesebbé tenni.

– Lehet, hogy valóban ezt tesszük. S mivel engem ez az ország ingyen tanított, az energiáim egy jó részét arra fordítom, hogy mindenfajta profit és ellenszolgáltatás nélkül valami önzetlent és jót csináljak.

– Adni csak az tud, akinek van is. Ön megengedheti magának a jótékonykodást?

– Elértem már egy bizonyos szintet, bár nem vagyok felhalmozó típus, s elég szolid körülmények között élek egy 60 négyzetméteres lakásban. Egy dologban tobzódom, hogy van egy rahedli jó könyvem, s néhány szép tárgyam. Nagyon szeretem a kézműves munkát, az egyedi dolgokat. Az őseim órások, ékszerészek, jó és korrekt üzletemberek voltak a Felvidéken. Tőlük tanulhattam a kézművesség, az órák, a képek, az üvegtárgyak, az ezüsttárgyak szeretetét, melyekben szép emberi munka tükröződik. Szeretem a szecessziót, az art decót, de ugyanúgy megfog a barokk, a reneszánsz vagy a klasszicizmus is.

– Akkor nemcsak értékközvetítő, hanem értékőrző is.

– Úgy gondolom, hogy ez együtt jár, így kerek az egész.

– Sok társadalmi tisztsége mellett a Szerencsejáték Rt. vezérigazgató-helyettese. A cég egy ideje az állami mecenatúra egyik bástyája is. Ebben a funkciójában mit tesz, mit tud tenni a tágabb értelemben vett kultúra érdekében?

– A cégnél most stratégiai kérdésekkel foglalkozom, elsosorban az EU-csatlakozással kapcsolatos problémákkal. Tehát nem marketinggel, hanem kommunikációval. S talán nem véletlen, hogy felvállaltuk például a drogellenes küzdelem támogatását. Mert ezen a téren nagyon nagy a baj, s ha a civil szféra, a nagyvállalatok nem lépnek be a történetbe, akkor még nagyobb baj lesz. Ez egy olyan óriási volumenű, hatalmas keresztmetszetű probléma, ami a bűnözéstől kezdve az AIDS-en át mindennel kőkeményen összefügg. És ne adj’ isten, hogy valaki a gyerekénél eloször találkozzon a problémával, hogy ez most micsoda, miért ilyen a gyerek, miért így viselkedik. Mert akkor már késő. 

Van egy mondatunk a kampányban, ami a dolog lényege: A drog nem szabaddá, hanem rabszolgává tesz. Remélem, sikerünk lesz. Annál is inkább, mivel ez is team-munka, s én kerülöm a rendszersemlegesen tehetségtelen embereket.

Kép: Tyukodi László

Helyszín: Aranysárkány vendéglő, Szentendre;
Fókusz könyváruház, Szentendre