Tűnődés tegnapról és máról, Brády Zoltán és Erent Gábor hagyatékáról
Mintegy negyedszázada találkoztunk először. Gyorsan elszállt. Írtál többször is a Kapuba, tán tíz éve is, a kultúráról, a játékról, a szerencséről. Nézem a honlapod, itt aztán gazdaságszervezés, kultúra, egészségügy , filozófia, útleírások, versek, aforizmák, interjúk- iskoláid a kommunikációtól, az erdőmérnökségtől, a pénzügyi szakmérnök képzéstől a politológiáig, na aztán az idei milánói akadémikusságod- mi a fene ez az egész?
Talán ahonnan, ahogy és amit láttam, tapasztaltam, jöttem: Mátyás király réges- régi vadaskertje, templomromok, a budai erdők, cicindélák , szarvasbogarak, szélsebes szenderek, gyönyörű lepkék, könyvtárak és kötetek illata, a felmenők árnyai- barokk, reneszánsz terek, hatalmas bükkerdők, a megtorpanó, majd elillanó vad – mint az életünk.
Pozsony, Madar, Bátorkeszi, Besztercebánya, ahol Radványban a kertünk szélén a medve borogatta a kaptárokat. Nagyberezna, Homicskó Atanáz és nagyanyám szülőhelye.
Aztán a nagyszerű emberek, akikkel összehozott a sors életemben és halálukban. Tanáraim, ferencesek, akik a Sorbonne-on kaptak doktori kalapot, zseniális professzorok Sopronban, az ELTÉ-n és a Közgázon, Bartal premontrei főapát gyermekeim megkeresztelője, az a generáció, akiknek lassan írmagja sem marad, barátaim, nagyszerű emberek, akik minimumot szabtak számomra.
És akik miatt jó magyarnak születni. II. Rákóczi Ferenc, aki imádott Erdélyét és magát áldozta fel Magyarország megmaradásáért, akit jelen politikusaink-magukból kiindulva, súlyukat mutatva- a sóút profitja miatt kitört csetepaté áldozatának minősítik, Bajcsy- Zsilinszky, akihez december végén , ha tudok karácsonyeste előtti kivégzésére-bár elmenekülhetett volna- emlékezve Sopronkőhidára zarándoklok, vagy Divald Kornél besztercebányai keze nyoma, a Múzeum, vagy Csontváry, Kodály- sorolhatnám estig.
Vagy akikkel csak érintőlegesen találkoztam, az iráni sah, Audry Hepburn, a világ gyermekeinek szerető pártfogója, Strauss, nagy országok nagy formátumú vezetői, szereplői. Lehet, hogy mégis van benne valami, hogy a belmagasság és a szellemi értékek misztikusan összefügghetnek.
Az érdeklődés, a megismerés, a gyalog és vízen sokszor bejárt tájak, városok arcainak tavaszi, nyári, őszi, téli színváltozása, a Duna, Sió, Balaton, Zala, Rába, a Nagy Kör, a TID,az átívelő hidak, a hívogató és célt megjelölő templomtornyok, az Országos Kék Túra Milictől a Vértesen át. A több ezer kilométeres nemzetközi vízitúrák, ahol olimpikonok, későbbi tudósok, államférfiak gyerekként ültek együtt a tábortűznél- most váltottunk üzenetet Daniel Rigamontival, aki már a világ egyik legjelentősebb kórháza, a baltimore-i Johns Hopkins Hospital alelnöke. Vagy Luganóból Holecz professzor, a pápa egyik orvosa, a világ egyik legjobb rák és természetgyógyásza.
Vagy a magyar festők képei, amikben jellemzően oly gyakran felsejlik valami sokkal több, sokkal mélyebb, mint a színek sok csodája. Amit mondott Lorenz az alakképzésről, vagy Jung, Steiner az emberről-olyan leszel, mint amit magadba égetsz.
Annak felismerése, megértése és feldolgozása, hogy sok száz éven át a Kárpát- medencében a félelem egyre gyakrabban az úr – és ebben gyökerezhetett meg, mint a gaz, egyre erősebben a hazugság civilizációja, ami ötvöződött a virtuális világ mechanizmusaival. Lassan már semmi sem az, ami, bárkiből csinálnak egy napra világhírű szereplőt, ahogy Nietsche írta: meghalt a hős, éljen a színész.Bárhogy óvtak minket, a Mammon már toronyként magasodik fölénk, szagoljuk a leheletét, már az árnyéka is elsötétít mindent.
Amikor egyik szeretett helyemet, a Lipótot, ahová orvosi köpenyben diákként Perényi barátommal éjjelenként beosontam, hogy megértsük, mitől változik meg az ember, bezárták, ez nekem fontos üzenet volt- a bolondokháza kerítését már kitolták határainkig. És lőn…
Igen, kavarog, forrong a világ, ahogy Schopenhauer írta: mi is bárányként legelészünk, legelészünk – jön a mészáros a késsel, és mi nem tudjuk, mi a mészáros, mi a kés…. Azt hiszik egyre többen, hogy az a kép az igazi, amit a vászonra vetít a gép, az az életük- aztán, ha leoltják a villanyt, jön a pánik. Ráadásul olyan vezetői vannak a mozinak, akik gyerekkorukban nem játszották ki magukat a kisvasúttal.A természet, a társadalom hatalmas erőivel ideig – óráig lehet játszadozni, el lehet torlaszolni őket- ostoba kezelésük következtében viszont búvópatakként óriási erővel törnek elő valahol, valamikor, ahol nem is sejtjük. Ilyen például a demográfiai folyamatokba való tudatlan beavatkozásaink sorozata- lásd nálunk pl a Ratkó korszak- aminek akár gazdasági következményei is szinte kiszámíthatatlanok. De beszélhetnénk a kínai születésszabályozásról is.
Jung a tudatalatti vizsgálatakor jó előre érzékelte a második világháború rémségeit is. Szép hazánkban ezer emberből tán egy pár tudja, micsoda „ könyvtár” van bennünk őseink és a mi tapasztalatainkból, ami victimológiailag is életfontosságú.
Apropó Jung – órás, ékszerész felmenőimnél a gyönyörű Schaffhausen márka szeretetét,- a Wertheim &Comp páncélszekrényben őrizték -, ami rám is menthetetlenül átragadt, Genfben egy ENSZ munka során értettem meg. Az áruházukban ajándékba kaptam az óragyár történetéről szóló könyvet, ahol legnagyobb megdöbbenésemre azt olvastam, hogy Karl Gustav Jung haláláig az üzem elnöke volt . Ezért is örültem , amikor a Mária téri Háry órásboltba lépve az egyik idős barátja nevemet hallva meglepődve mondta: én még gyerekkoromban az ön nagyapjától kaptam Nagyszombaton az első óráscsavarhúzómat…
De mást is tanultam otthon apámtól: üzleti etikát. Körülnézve ezt disznó kiszólásnak minősíthetik. Nemzetközi vezetők számára tartott kitüntetés átadás előtt kértek fel egy rövid bevezetőre, a helyszín közel volt apám volt autószerelő műhelyéhez. Itt Papp Lacival (aki születésemkor, mivel kék és zöld voltam, azt mondta, hogy ebből a fiúból jó bokszoló lesz) voltak társak az ötvenes években. Az USA nagykövetség, a Külügyminisztérium és pl Székely Mihály voltak az ügyfelei (egy éjjel együtt Balatonra mentünk, gyönyörűen sütött a telihold, megálltunk, és Mihály bácsi elkezdett teli szívéből énekelni. Negyedóra múlva több száz autó állt néma csendben körülöttünk)
Egy nap illetékesek jelentek meg a szervízben, és csak fél órára kérték az Amerikai Követség flottájának kulcsait. Apám , aki a II. világháborúban Gidófalvyval a Kis Karhatalomban is szolgált, közölte, hogy ez nem fér össze az üzleti etikájával. Egy héten belül mindenünk elveszett, pedig a villában, ahol laktunk, a padlás tele volt üres franciapezsgős üvegekkel, én néha békacombot ettem apámmal a Margitszigeten, a zenészek összeverekedtek a kapott piroshasú százason… Ő igazán tudta, mit veszíthet ezzel.
Ma már nem tulajdonítunk fontosságot a jó értékrendnek, azt hisszük, azt csinálunk, amit akarunk, ami rövidtávú érdekünkben áll, majd legfeljebb később változtatunk rajta. A cél szentesíti az eszközt, mondják- pedig a jó értékrend azért is fontos, mert állandóan választunk jó és rossz között, két rossz között, ha kell- és jól kéne választanunk. Elfelejtjük, hogy az értékrendünk nem egy kabát, amit szögre akaszthatunk – ha a mammont választjuk, majd előbb-utóbb ledaráljuk családunkat, gyermekeinket, baráti kapcsolatainkat is magunkkal együtt.
De az okos, intelligens, kulturált (és nem a civilizált fogalmáról beszélek) mélyen érző embereknek is ott a csapda- elveszhetnek a magasröptű céljukhoz vezető úton található gyakori intellektuális elágazások erdejében. Gyakran erre szakosodottak segítenek is ebben.
Nem véletlen a mondat: boldogok a lelkiszegények-csak ez alatt a figyelemfelhívás alatt a felesleges információk, adatok, tudás öncélú begyűjtéséről beszél a bölcs, ami elveszejtheti a keresőt. A tudatos profi megtévesztésről, a dezinformáció kiszűréséről nem is beszélek.
Kortünet, minősít és jelzésértékű, tán freudi elszólás, hogy nálunk pálfordulás alatt a jó buli érdekében tett köpönyegváltást értik-szegény Szent Pál pedig a buli helyett a rettenetes szenvedést, mártíromságot választotta.
És most itt a válság. Megint jó szokásunk szerint nem a bennünk lévővel foglalkozunk, hanem a mammon üzemanyagával. Pedig ennek magyarázata sokkal egyszerűbb: ez az u.n. Kínamerika modell , egy olyan luxusautó, melynek motorja a szorgalmas kínai munkás, a vezetője az észak-amerikai fogyasztó, az üzemanyag pedig az a pénzügyi luftballon, ami mostanában kipukkadt.
De van egy rossz hírem: ezt a lufit újra próbálják fújni, pumpálják a pénznyomdák a fedezet nélküli bankókat a reálszféra helyett illetve mellett a pénzügyi szektorba , akik mohóságuk, rövidtávú motivációjuk következtében nem a hozzáadott érték megtermelését fogják átvitt értelemben szorgalmazni, az egyre jobban nélkülöző földrészek és térségek lakosainak felemelését, az igazságosabb elosztást és teherviselést.
Konkrétan itt és most mit teszel és tehetsz?
Állandóan a fronton vagyok a magyar érdekekért – és ha erős az országunk, ezzel Európa és a világ is gazdagabb lesz – például a legnehezebb helyeken, a pénzügy vagy a dohányipar , vagy régebben a szerencsejáték területén. Ha vannak érdekek, hatalmi összecsapások, akkor itt aztán vannak, elnökként, vezetőként közel húsz éve részben kapitánya vagyok a hadihajóinknak, és eddig győztünk.
Vagy azt például, amit a magyar rendkívül értékes kultúra egy-egy szegmensének megőrzéséért tehettem. A Gödöllői Művésztelep felébresztése, ami az európai szecesszió világelső komplex műhelye volt az 1900-as években. Ez dübörög.
A gazdaságban mosolyra késztet, hogy állandóan beszélünk és beszélünk például a szegények bankjáról, beszélnek a hatalmas viharkárokról, jégverésekről, az egyre szélsőségesebb árvizekről. Közben meg a kincs jó szokásunk szerint a lábaink előtt hever : a pénzügyi szférában Márki János barátommal felépítettük a már tizenöt éve működő 15 milliárdot védő nonprofit biztosítási egyesületi országos hálózatot, érdekképviseletét, kockázatkezelési alapját, stb mellékesen az ország első zöldmezős biztosítótársasága mellett. . Ez azért is gyanús, mert magyaroké, mert sokkal hatékonyabb, mint a multiké, a szegény emberek menedéke lehet, akiknek verejtékük árán van valamijük, megvédésük pedig senkinek nem áll érdekében hiszen a koncentrált anyagi elismerést nem tőlük kaphatják. Mindenhol elmondom, hogy ne a GDP-vel foglalkozzunk, hanem a hozzáadott értékkel- az agyunk, kezünk által elért produkcióval, az amortizáció és nyereség alakulásával.
Vagy az egészségügy- partnerem Arcibasev akadémikus. Sok tragédiát láttam, sok ember szeme világát megmentettük. Sok konkrét javaslatot rögzítettem, rögzítettünk, elolvasható, azonnal követhető. Kissé túlozva azok vagyunk, amit megeszünk. Hogy bennünk van egy állandóan járőröző szerviz kocsi, ami folyamatosan javít, épít, cserél. De csak akkor, ha a rendszer inputjaiba a megfelelő anyag, energia,információ érkezik. Tehát nem kényszerül a szervezet állandó erős méregtelenítésre, a mintegy hét évenként kicserélődő sejtjeink beépítéséhez megfelelő minőségű anyagot kap. Hogy a hazai egészségtelenügy több mint műtét, gyógyszer, orvos, művégtag… Ez életmód, kultúra, bölcsesség kérdése. A legtöbb félkész, kész ízesített, stabilizált, ízfokozott, tartósítószeres portéka kidobása. A gazdag lehetőségeink kihasználása. Például az is gyanús, hogy ingyen szedhetnénk a gyermekláncfű leveleit a réten, ami a legjobb máj, vér, epetisztító salátaként olivával, juhsajttal…
A test beteg börtönné válásával a szellem és a lélek is csak vergődik. Van, akiknek a profiton felül ez az érdeke. Egy könnyen befolyásolható, tehát beteg, ősi kultúrától, értékektől és szabályoktól megszabadított leállatiasodott tömeg. A nézettségi mutatók miatt lassan élőben fogják közvetíteni a legalantasabb gyilkosságokat, perverziókat. Adják a mintát, aztán farizeusként rácsodálkoznak elszabadított teremtményükre.
Ha nincs egy országnak népe iránt elkötelezett professzionalista vezetése, aki a köz társadalmi-gazdasági stratégiája mentén elhivatott, akkor az a nép ott találja magát ,mint mi. És ha nincs, ez ugyanúgy a nép hibája, a félelem és hazugság civilizációjának részese és résztvevője, felelőse. A hiénák csak akkor állnak meg, ha elfogyott a döghús.
Talán ki kellene mondani az igazságot, hogy a király meztelen. Ráadásul, ha didereg is, nem a kályhát kéne rakni, hanem a lelkében rendet tenni.
Résztvevője, néha szervezője voltam hazánk reformfolyamatainak, a nagy érdekeltségi rendszerek alakításának, az államigazgatási, köztestületi rendszer, érdekvédelem alakításának. Külföldön is részese lehettem hatalmas gazdasági rendszerek kiépítésének, talán megismertem kelet és nyugat működtetési kultúráját. Magyarhonban volt olyan állami cég, ahol Hantosi Ferenc barátom vezetésével három év alatt az évi 35 milliárdból 150 milliárdot csináltunk tízmillió hazánkbelinek. És az fáj igazán, ha az értékeket, amiket teremtettél, látod, hogy kótyavetyélik el mások.
Van egy szint, ahol már nem a dolgok megcsinálása az embert próbáló, ráadásul nem is magunknak, hanem az értékek megőrzéséért érzett felelősség.
Egy biztos. Magas kultúra, intelligencia, értékrend nélkül legfeljebb jól-rosszul működtetni lehet, gyarapítani nem, inkább rombolni. A zenetanítást például megszüntetni több, mint bűn.
A magas kultúra, értékrend, intelligencia sokkal többre tesz képessé, már kettő pontból meghatározhat egy síkot.
Igen, igazat adok Brády Zoltánnak- megváltósorban van hazánk.
És ez a kitüntetéscsokor, amit látok?
Nincs nagyobb munka, mint saját magunk uralása. Nincs nagyobb feladat, mint vállalni az állandó veszélyt, hogy túl tudunk lépni alacsonyrangú érdekeinken, akár mindenkivel szemben. Nincs nagyobb kihívás annál, hogy tudva és akarva másokért – leküzdve és túllépve a félelmen-életünket kockáztatjuk. Volt több ilyen. Magyar vagyok, itt élek, a Júdások és Pilátusok országában, nem csodálkozom és nem is várom el, hogy akiért tettem, az megköszönje.
Annak viszont már örülök, ha nem bosszulja meg. A mammon virtuális világában természetes, hogy az embereknek nem szabad tudniuk, amit Bulgakov a Mester és Margaritában valahogy így fogalmaz: nem az a baj, hogy az ember halandó, hanem hogy hirtelen halandó. És a halottas ingnek nincs zsebe. Vagy idézhetnék egy Tallinnról szóló cikkemből (amiért a legnagyobb meglepetésemre meghívtak az Észt követség megnyitására) a Szent Olaf templom oldalán 1513-ból Hans Pavels kereskedő sírfeliratából: „ Amit másoknak adtam, az maradt meg nekem, amim volt, az számomra elveszett”
A legbölcsebb mondat, amit valaha is tanítottak nekem, így szól: legyen meg a Te akaratod…
A halál és gyász kutatói jól tudják: az élettől búcsúzáskor nem marad kifizetetlen számla.
KAPU 2009 szeptembere