Kultúra, galéria, játék

Kamaszparlament

Kedves „Öreg Kamasz”!

Számodra is emlékezetes pillanat 1996. április 26-a, amikor megszülettünk.Azon a napon megalakult a Kamaszparlament, Magyarország első és mindmáig egyetlen olyan ifjúsági szervezete, amelynek felépítése és működése parlamentáris.

Sosem volt számunkra kétséges, hogy a „Már Megérett Kamaszok” segítsége nélkül sem az első lépések, sem a későbbi sikerek nem valósulhattak volna meg. Minden támogatás, pártfogás, közbenjárás, beszélgetés, dicséret vagy bátorítás hozzájárult fejlődésünkhöz, jövőnk építgetéséhez, amelyek közül ki kell emelnünk számos kifejezetten „Nagy Építőkockát” vagy éppen az elinduláshoz szükséges „Alapkövet” – Tőled is ilyen hatalmas dolgot kaptunk, és életünk fontos része lettél

Egyszer már kiválasztottatok minket, és ezt nem felejtettük el, ezért a tíz év legemlékezetesebb pillanatait ideje közösen felidéznünk és együttünnepelnünk. Ennek alkalmából közös ünnepélyes ülésre hívunk.

Helyszín: Borsodbóta – Körzeti Általános Iskola (Rákóczi út 122.)

Időpont: 2006. október 28. délelőtt 10 órai kezdettel

Bátran állíthatjuk, hogy eddig sem nézők vagy átutazók voltatok a Kamaszköztársaságban, ezért most is aktív résztvevőkként számítunk rátok a délelőtti visszaemlékezésen és a délutáni műhelytalálkozókon.

Addig üss rá a körmödre, amíg van, illetve sokszor csak ezután figyelsz felrá. Te is hajlamos vagy elfeledkezni az élet apró örömeiről.

Úgy megdicsérte a másikat, hogy a nemes érzelmek könnyeket csaltak aszemébe. Azt hitte, hogy a másik csaknem olyan kiváló, mint saját maga.Ősember: tűzkőnek használta a bölcsek kövét.Mindene megvan, mert nincs semmije. Eleinte ez nem megy – később agondolatát el lehet viselni, közben természetesen az embernek mindenénekmeg kell hogy legyen.

Magunkkal sokkal nehezebb megküzdenünk, mint másokkal. Ők maximumbehúzhatnak a szemünk alá.

Jó ember volt, akkor is adott, ha nagyon sok volt neki – vannak, akik akkorsem adnak.

Ne lopj, mert ha tőled lopnak, akkor megérted, hogy a kísértésnek milyennehéz ellent állni.

A munka: saját magunk leküzdése.Az egoizmus a tudat fejlődésével egyenlővé válik az önzetlenséggel.

Két egér hangosan civakodik: közben lopakodik feléjük a macska.

1972.