Kultúra, galéria, játék

Szálkák

Az ostobaságot sose vedd személyes sértésnek.

Magányos hangként kívül maradni a kakofoniából.

A történelem zsákutcái: mi majd bekötjük a száját.

Ellenségeimet saját kezükbe adom.

Gyõzelmeim: büszkén megvívni vesztes csatáim.

Hasonló cipõben járunk, állapította meg két mezítlábas csavargó.

Az élet sok dolga olyan, mint moziban a perec: az ember rágja, rágja unalmában, de mégsem dobja el.

XY õszinte, becsületes ember. Ennek érdekében semmilyen gazságtól sem riad vissza.

A halak álcázott sündisznók.

Bürokrácia: erdõt ültetett, hogy keresztbe vihesse a létrát.

Mindig azt hitte, holnap tán jobb lesz – eközben megöregedett.

Addig kritizált másokat, amig meg nem ismerte önmagát.

Színvak: lila a kedvenc színe.

Addig üss rá a körmödre, amíg van, illetve sokszor csak ezután figyelsz fel rá. Te is hajlamos vagy elfeledkezni az élet apró örömeirõl.

Úgy megdicsérte a másikat, hogy a nemes érzelmek könnyeket csaltak aszemébe. Azt hitte, hogy a másik csaknem olyan kiváló, mint saját maga.

Õsember: tûzkõnek használta a bölcsek kövét.

Mindene megvan, mert nincs semmije. Eleinte ez nem megy – késõbb agondolatát el lehet viselni, közben természetesen az embernek mindenénekmeg kell hogy legyen.

Magunkkal sokkal nehezebb megküzdenünk, mint másokkal. Õk maximumbehúzhatnak a szemünk alá.

Jó ember volt, akkor is adott, ha nagyon sok volt neki – vannak, akik akkorsem adnak.

Ne lopj, mert ha tõled lopnak, akkor megérted, hogy a kísértésnek milyennehéz ellent állni.

A munka: saját magunk leküzdése.

Az egoizmus a tudat fejlõdésével egyenlõvé válik az önzetlenséggel.

Két egér hangosan civakodik: közben lopakodik feléjük a macska.

1972.