Pénzügy, gazdaság

Mezõgazdaság-biztosítás

Nonprofit biztosítók a mezõgazdaságban – kockázatcsökkentési alap

– Közös kockázatcsökkentési alapot kívánnak létrehozni a mezõgazdaságban mûködõ nonprofit biztosító egyesületek – tájékoztatta Erent Gábor, a Magyarországi Nonprofit Biztosító Egyesületek Szövetségének (MANBESZ) tiszteletbeli elnöke MTI-t csütörtökön.

Ezt a kezdeményezést a tiszteletbeli elnök szerint a nonprofit biztosító egyesületek viszontbiztosítási rendszerén keresztül célszerû volna államilag is segíteni. Így a katasztrófakárok esetén hatékonyabb segítséget lehetne nyújtani azoknak, akik saját biztonságukért szervezetten már megfelelõ lépéseket tettek.

Az Európai Unió már javasolta a tagországoknak a kockázatkezelési és a kárenyhítési rendszerek megerõsítését az agráriumban. Az unió szakértõi ugyanis túl kockázatosnak ítélik a nem, vagy nehezen biztosítható – például a jég, a tavaszi fagy vagy a homokverés okozta – károk pusztán piaci alapú biztosítását. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy több, nagy profitorientált biztosító is kivonult a mezõgazdasági piacról.

Magyarországon, hasonlóan az Európai Unió több országához, a gazdálkodók leghatékonyabban nonprofit biztosító egyesületi formában védik termésüket, állatállományukat – mutatott rá Erent Gábor. Elmondta: jelenleg Magyarországon 29 nonprofit biztosító egyesület mûködik, amely a becslések szerint több mint 10 milliárd forint értéket véd, immár tizenkét éve. Termésük és állataik védelme érdekében ilyen nonprofit biztosító egyesületet hoztak létre többek között a kalocsai paprikatermelõk, a kunadacsi dohánytermesztõk, a Baranya, Veszprém és Csongrád megyei növénytermesztõk, és a Fejér megyei állattenyésztõk, valamint a szomolyai szõlõtermelõk.

Az önkéntes alapon mûködõ nonprofit biztosító egyesületek hatékony mûködését a szakember szerint az is mutatja, hogy kárhányaduk 20-30 százalékkal, díjtételeik pedig 30-40 százalékkal kisebbek a profitorientált biztosítókéinál.

Erent Gábor aláhúzta, hogy a korábbi 30 százalékos állami díjtámogatás megvonása ellenére ezek a biztosító egyesületek növelték leginkább piaci részesedésüket a mezõgazdaság területén. A tiszteletbeli elnök szerint a nonprofit biztosító egyesületek mûködési sikerének titka, hogy messzemenõen érdekeltek a káresemények megelõzésében, és az esetlegesen bekövetkezett károk csökkentésében.

Erre ösztönzi az egyesületeket a kárelõzményektõl függõ viszontbiztosítás, annak önrésze és díjvisszatérítése is. Ugyanakkor az egyesületi tagok ellenõrzik a szervezeti mûködést, érdekeltek a hosszú távú kockázatkezelésben és a költségek minimalizálásában, a kockázat mértékének megfelelõ, korrekt díjmegállapításban is.

Budapest, 2004. szeptember 16., csütörtök (MTI)