Mottó: “…egymásnak pedig azt mondták: Jertek vessünk sorsot, hogy megtudhassuk: mi miatt van rajtunk a veszedelem? És sorsot vetének, és a sors Jónásra esék:” – Jónás könyve
Homo ludens – a játékos ember
A játék egyidõs az emberrel, és a szerencsepróbálás – a játék kisöccse – is végigkíséri az emberiség történetét. A szerencse megkísértésének vágya az ember veleszületett tulajdonsága. Az Ószövetségi történet – melybõl mottóként idéztünk azt tanúsítja, hogy a sorsvetésnek, a kiszámíthatatlan, vak szerencsének (vagy balszerencsének) a homályba merült, régmúlt korokban is nagy jelentõséget tulajdonítottak, nota bene! az isteni akarat egyik megnyilvánulásának tekintették.
Az ember már a történelem korai idõszakában is arra törekedett, hogy a szerencsét a saját szolgálatába állítsa. Akkor még nem kevesebbrõl, mint az életben maradásról volt szó. A réges-régi szobrocskák, barlangrajzok arról vallanak, hogy az õsember – tán tudatlanul – igyekezett elhárítani a kudarcot, s megnyerni maga számára a jó sorsot. Egzakt módon nem bizonyítható, azonban nagyon valószínû, hogy a szerencsejáték gyökerei valahol az õsi idõkben, a mágiában lelhetõk fel. Utóbbiak – az emberi tudatlanság, s az összefüggések helytelen értelmezése okán természetes rokonságban álltak a hiedelmekkel, babonákkal. Ma is megtesszük a szükséges “óvintézkedéseket”, ha fekete macska megy át elõttünk az úton, vagy kéményseprõvel hoz össze a sors, de többségünk nem veszi komolyan. A középkorban azonban, ha üstökös tûnt fel az égen, az a háború, vagy a világ vége rémképét vetítette elõ. Az aztékok sorshúzással határoztak arról, hogy hány foglyot ejtsenek a háborúban. A honfoglalás-kori magyarok nyílvetéssel döntötték el, melyik földdarabot kapják legeltetésre. A Kalahári-medence busmanjai például még ma is naponta kidobásra bízzák, hogy ki menjen vadászni.
A sorsvetéseknek természetesen már az ókorban is, s késõbb még inkább szórakoztató funkciója is volt. A legismertebb s legkedveltebb szerencsejáték mind közül a kocka. Egyiptomi sírkamrák falán nem ritkák a kockázó nemeseket ábrázoló falfestmények. Feljegyzések szerint a görögöknek olyan szenvedélyükké vált a kockázás, hogy még étkezések alatt is ûzték. A római katonák két csata között ezzel múlatták az idõt. Sõt! A katonák kockán sorsolták ki a kereszt alatt, kié legyen Krisztus köntöse. “Megosztoznak ruháimon, köntösömre sorsot vetnek.” Julius Caesarnak is az a leghíresebb “dobása”, amikor Róma ellen vonulván átkel a Rubiconon, “elveté a kockát”.
A szórakoztató szerencsejátékok évezredes hagyományokkal rendelkezõ másik nagy csoportja a kártyajáték. A kártya feltalálásának dicsõségét keleten a kínaiak, az indusok, az egyiptomiak és az arabok, sõt itt Európában a franciák is magukénak vallják. A kártya, s általában a szerencsejátékok, idõnként – mikor már kóros szenvedéllyé váltak – vallási, uralkodói tilalom alá estek. Az ördög bibliáját – a kártyát a középkorban illették elõször e baljóslatú névvel – Magyarországon is kedvtelve forgatták. A XIX. század második felében a konszolidált hangulatú polgári kaszinókon és társaskörökön kívül a kávéházakban és a “populárisabb” kocsmákban is hajnalig osztogatták a lapot. A századforduló Budapestjén – bár a hazárdjátékot Mária Terézia óta tiltotta a város vezetése – legalább háromszáz nyilvános helyen lehetett (noha, mint tudjuk: nem szabadott) kártyázni.
Természetesen a szerencsejátékoknak még számtalan válfaja fejlõdött ki s vált közkedveltté. Felsorolásszerûen néhányról. Európában a nagy kereskedõvárosokban az 1400-as évek közepétõl ismertek a sorsjátékok; kezdetben árucikkeket, késõbb pénzt nyerhettek a szerencsések. A sokáig egyeduralkodó ötöslottó játék az újkor eleji Itáliában született. Genovában évente kilencven jelölt közül sorsolással választották ki az öt új szenátort – amire mellesleg fogadásokat is kötöttek. A matematikus zseni, Pascal feltalálta a rulettet, melynek elvei, szerkezete több, mint háromszáz év óta nem változtak. Természetesen a szerencsejátékoknak még számtalan válfaja fejlõdött ki s vált közkedveltté. Felsorolásszerûen néhányról. Európában a nagy kereskedõvárosokban az 1400-as évek közepétõl ismertek a sorsjátékok; kezdetben árucikkeket, késõbb pénzt nyerhettek a szerencsések. A sokáig egyeduralkodó ötöslottó játék az újkor eleji Itáliában született. Genovában évente kilencven jelölt közül sorsolással választották ki az öt új szenátort – amire mellesleg fogadásokat is kötöttek. A matematikus zseni, Pascal feltalálta a rulettet, melynek elvei, szerkezete több, mint háromszáz év óta nem változtak. Párizsban megnyílt az elsõ játékkaszinó. A ködös Albionban – Epsom, York, Doncaster zöld gyepén – századok óta futtatják a lovakat. Majd késõbb Bécsben, s Széchenyinek hála, Pest-Budán is. Aztán a XIX. századi magyar lottó, a lutri – ki ne ismerné legalább Nyilas Misi megindító történetébõl. Folytatható volna még hosszan a példák sora, de a szerencsejátékok változatosságának, sokszínûségének illusztrálására elég talán ennyi. Sokszínûek, változatosak, van azonban, ami közös bennük. Mégpedig a játék maga és annak tétje, a nyeremény. A szerencsejáték tehát más megközelítéssel nyereményjáték. Szabatosabb és korszerûbb megfogalmazásban: a szerencsejáték, mely magából a játékból indul ki, a másik végpontja a gazdaság és az üzleti élet, a harmadik összetevõje ami a kettõ között van: a véletlen és a várakozásteljes bizonytalanság. Minden szerencsejátékot egyértelmûen ez a három tényezõ határoz meg, a játékeszközök és a játékszabályok segítségével.
Szerencsejátékok Magyarországon az 1990-es évekig
A rendszerváltozás elõtti évtizedekben Magyarországon eleinte csak egy, késõbb két, még késõbb három állami szerencsejáték létezett: a totó, a lottó és a borítékos sorsjáték. A szerencsejátékokat viszonylag mostohán kezelték, ám megszüntetésükre mégsem kerítettek sort, mert a játékokból származó jövedelemre szükség volt. Új játékok bevezetésére viszont csak kivételesen, legfeljebb tízévente szánták el magukat: a totó után egy évtizeddel, 1957-ben indult a lottó és 1967ben a borítékos sorsjegy. A hatoslottó hazai premierjéról is csupán a borítékos sorsjáték meghonosítása után 21 évvel, 1988-ban eshetett szó.
A piaci viszonyok a maival természetesen nem hasonlíthatók össze, hiszen egyrészt szúk volt a termékkínálat, másrészt az állami kizárólagosság miatt nem volt valóságos piaci verseny. Az állam, a kormányzat meglehetõsen éles határt vont a “jó” és a “rossz” között, egyes játékokat, fogadási módokat (totó, lottó, lóverseny) engedett, mások (pl. a játékkaszinók) sokáig nem verhettek gyökeret.
Mindazonáltal a Szerencsejáték Rt. jogelõdei – így a Posta Takarékpénztár, a Lottó Jövedéki Igazgatóság, a Lottó Nemzeti Vállalat, majd az Országos Takarékpénztár – a körülményekhez s lehetõségeikhez mérten mind hozzájárultak a hazai szerencsejátékok fejlõdéséhez. Számos, évtizedekkel ezelõtti játékalakzat nyoma a mai játékokban visszaköszön: az 1949-ben kiötlött kollektív totó a kombinációs játékban, a találat nélküli szelvények díjazása az 1993-as nulltalálatos totók közötti gépkocsi sorsolási akciókban, és nem vadonatúj a góltotó sem.
A korábbi adottságok, a ma már kezdetlegesnek tûnõ nyereményjátékok nem hasonlíthatók össze a tízéves Szerencsejáték Rt. csúcstechnológiai lehetõségeivel, a gyûjtõ- és postaládás, isten nevében történõ szelvénytovábbítás a mûholdas online rendszerû játékokkal, a manuális szelvényszortírozás és kiértékelés a számítógépes nyeremény-feldolgozással, az õznizett (fémkarikával lezárt) borítékos sorsjegyek a luxus kivitelû kaparóssal.
A szerencsejátékok negyven évig élvezték az Országos Takarékpénztár egyfajta “védelmét”. AZ OTP a játékokat az emberek szemében hitelessé tette, mûködésüknek stabil hátteret biztosított. Ez a védõháló azonban 1991. január 1-jével megszûnt, önálló részvénytársaság alakult.
A Szerencsejáték Rt. történetének, fejlõdésének áttekintése
A Szerencsejáték Rt. 1991. január 1-jén jött létre. A cég egyszemélyes részvénytársasági formában, száz százalékos állami tulajdonnal alakult meg. A tulajdonos állam képviseletét elõször a Pénzügyminisztérium látta el, napjainkban erre az Állami Privatizációs és Vagyonkezelõ Rt. kapott felhatalmazást.
A Sportfogadási és Lottóigazgatóság utódjaként újonnan megalakult SzRt.-nek hirtelenjében a saját lábán kellett megállnia. Ez két okból sem volt könnyû feladat. Egyrészt az OTP fiókhálózata kilépett a totó-lottó kirendeltségi hálózat üzemeltetésébõl, a körzeti irodák gyámolítása megszûnt, s utódjaik, a területi igazgatóságok viszonylagos önállóságot kaptak. Másrészt a kilencvenes évek elején liberalizált volt a szerencsejáték-piac, volt amikor 50 féle (fõként kaparós) sorsjegyet forgalmazott egyidejûleg húsznál is több játékszervezõ vállalkozás, s csak a sorjegyekbõl származó árbevétel meghaladta az évi 3 milliárd forintot. Volt konkurenciája az SzRt. számsorsjátékainak – nevezetesen az AustriaLotto és a Bingó és sportfogadásainak – lóverseny, TutiTipp – is.
A konkurencia gondolatkörénél érdemes egy pillanatig elidõzni. Sokan úgy vélik, hogy egy olyan monopol helyzetben lévõ vállalatnak, mint a Szerencsejáték Rt. nincs mitõl tartania, nincs vetélytársa. A helyzet szerencsére nem ez. Igaz ugyan, hogy – szemben a ’90-es évtized elsõ felével – az SzRt. ma az egyetlen társaság Magyarországon, amely számsorsjátékokat, sportfogadásokat, sorsjegyeket szervez, ad ki, illetve forgalmaz, ám a szerencsejáték-piac minél nagyobb mértékû birtoklásáért folyik a harc. A ma konkurenciája elsõsorban a pénznyerõ automaták, a televíziók nyereményjátékai, s egyre inkább számolni kell e vonatkozásban az Internettel is. Mindez megmagyarázza, hogy az SzRt. részesedése a teljes hazai szerencsejáték-piacból a kezdetekben is és napjainkban is mintegy kétharmad résznyit tesz ki.
A szervezeti változásokból eredõ nehézségek leküzdése mellett a Szerencsejáték Rt.-nek természetesen elsõdleges feladata volt a fogadóközönség zökkenõmentes kiszolgálása, hogy a játékosok a változások miatt semmiféle fennakadást és hátrányt ne érezzenek. E kezdeti nehézségeken túllépve lehetett gondolni az üzleti tevékenység korszerûsítésére, a technikai háttér fejlesztésére és a termékkínálat bõvítésére, európai színvonalúvá tételére.
A gépesítés
A gépesítés folyamata 1993-ban kezdõdött meg. A társaság fokozatosan bevezette a gépi úton történõ szelvénybeadást és -továbbítást, a gépi szelvényfeldolgozást. Kezdetben az átmeneti idõszaknak megfelelõ, ám kevésbé korszerû off-line validátorok és a lényegében tökéletes biztonságot adó, mûholdas adatátvitellel mûködõ online terminálok – a szükséges számítógépes rendszer-háttérrel – együttesen képezték az SzRt. gépparkját. A teljes országos lefedettség elérése után, 1997-ben vált tehetõvé a hagyományos szelvényforgalmazás és az ún. kézi feldolgozás kiiktatása. A következõ mérföldkõ az a 2000-ben végrehajtott termináltelepítési program volt, amelynek eredményeként az online értékesítõ helyek száma lényegében megduplázódott. A jelenleg üzemelõ mintegy 3500 online terminál gyakorlatilag az ország minden szegletében hozzáférhetõvé teszi a társaság teljes játékkínálatát, ennek következtében az off-line technika alkalmazása szükségtelenné vált, s az 2001. január 31-e1 megszüntetésre került. Napjainkban az SzRt. összes játéka – a sorsjegyek kivételével – online módon játszható, s túlnyomó többségük telefonon és Interneten is elérhetõ.
A termékfejlesztés
A gépesítés folyományaként nagyobb lehetõség nyílt a termékkínálat bõvítésére és korszerûsítésére, részben saját fejlesztésre, részben az Európában s a világ más tájain honos sikeres játékok adaptálására. A kezdeteket a hatoslottó hetenkénti sorsolása, valamint a joker és a góltotó kínálatba vétele jelentette. Markáns állomásként jellemezhetõ a kenó, s korszakos fejlesztésnek a tippmix és a skandináv lottó bevezetése. A Szerencsejáték Rt. játékkínálatát ma öt számsorsjáték – ötöslottó, skandináv lottó, hatoslottó, kenó, joker -, három sportfogadási játék – tippmix, totó, góltotó -, valamint egyidejûleg tíznél több, viszonylag gyorsan cserélõdõ sorsjegy, köztük egy látványsorsjegy, az idén márciusban piacra került, s a Telemázlit felváltó Golyóderbi képezi (l. sz. melléklet).
Mint említettük, különösen a skandináv lottó és a tippmix kifejlesztése és bevezetése bizonyult sikeresnek. Elõbbi rövid életpályája során immár tartósan és stabilan a második helyet foglalja el játékaink népszerûségi listáján, utóbbi pedig a totót megelõzve elsõ a sportfogadások között. Kedveltségük okait hosszasan lehetne taglalni, a leglényegesebb ezek közül valószínûleg az, hogy újszerûségük okán hódítanak. Az újszerûség egy új, európai játékkultúra megjelenését is jelenti, új hangvételû kommunikációt, új stílusú kapcsolatot játékos és játékszervezõ között, s mindezek eredményeként új és újabb játékos közönséget. Talán helytálló a hasonlat: olyannak képzelhetõ mindez, mint amikor az unalomig ismert popénekesek kórusát egy tehetséges, új, friss hang töri meg.
Egy-egy alapjáték bevezetésekor mindig számolni kell a termékkannibalizmus veszélyével, azzal, hogy az új játék a régiek kárára tör utat magának, a piacot valójában nem bõvíti, csak átrendezi. A tippmix és a skandináv lottó azonban ténylegesen növelte a piacot: részint új, korábban a szerencsejátéktól magát távol tartó közönséget vonzott, részint pedig az SzRt. törzsjátékosainak egy része felvette “mûsorába” másodiknak, harmadiknak a régiek mellé az újakat is. Igazolja ezt az okfejtést a 2. számú melléklet, mely azt mutatja, hogy a játékok forgalmi volumene a skandináv lottó belépését követõen jelentõsen növekedett. S bár az ötös- és hatoslottónál tapasztalható némi visszaesés, ez jóval kisebb, mint amennyit a “skandi” felfutása hoz a konyhára.
Érdekek – korrelációban
Annak, hogy a szerencsejáték-szervezés világszerte, s hazánkban is állami monopólium, de legalábbis az állam szoros felügyelete mellett folyik, az a kézenfekvõ oka, hogy a játékszervezés, -forgalmazás bevételeibõl a kincstár részesülni kíván. A játékosok célja pedig alapvetõen a nyerés, a minél gyakoribb, minél nagyobb nyeremény elérése. S hogy mindkét igény teljesüljön, annak alapfeltétele egyrészt a megfelelõ volumenû forgalom, másrészt ezen árbevételnek a két “fél” számára kielégítõ arányban történõ elosztása.
A Szerencsejáték Rt. tízéves története során e követelményeknek mindvégig eleget tett, noha nem mindig azonos hatásfokkal. Az abszolút értékeket tekintve az SzRt. az utóbbi öt esztendõben mindig, 1999-ben és 2000-ben pedig jelentõs mértékben haladta meg az elõzõ év teljesítményét. A tavalyi árbevétel például megközelítõleg háromszor múlja felül az 1995. évit, a kifizetett nettó nyeremény (2000-ben 25 és félmilliárd forint) még ennél is nagyobb különbséget mutat. E huzamos ideje tartó fejlõdés következtében a társaság megerõsítette vezetõ pozícióját a kelet-közép-európai régióban az egy fõre jutó, nálunk tavaly 22 USD-t kitevõ éves szerencsejáték-fogyasztás tekintetében.
Az SzRt. tíz évérõl azonban akkor kapunk igazán valós képet, ha a fõbb adatokat, a sarokszámokat reálértékükön kezeljük s értékeljük. A 3. számú melléklet számos következtetésre nyújt alkalmat. Ha kicsit a grafikonok s a számok mögé gondolunk, az 1990-es évek kor és kórképének egy jellemzõ szeletére bukkanunk.
Elsõ ránézésre tényszerûen az állapítható meg, hogy az árbevétel reálértéken 1991-ben volt a legnagyobb, s bár az utóbbi két esztendõ dinamikus növekedést mutat, még mindig csak közelítünk a tíz évvel korábbi szinthez. Kis fantáziával belegondolható az ábrába a gazdasági visszaesés, majd növekedés, az infláció és a munkanélküliség alakulása, s ezek hatása a fogyasztásra, természetszerûleg a szerencsejáték fogyasztásra is. Alaposabb szemlélõdés után kiderül, hogy az állami befizetési kötelezettségek és a nyeremény-kifizetések árbevételhez viszonyított aránya az utóbbi években növekedett, míg a cég mûködési költségei csökkentek. A kifizetett nettó össznyeremény 2000-ben – a cég története során elsõ alkalommal – elérte az árbevétel 40 százalékát. S még ennél is többet mondó adat: a nettó nyeremények emelkedése immár tartósan meghaladja az éves inflációt (4. számú melléklet).